Programok

5letFő tudásfolyamataink rendkívül hatékony működése elsősorban a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, más karokon, valamint a jelenleg 26 régióra kiterjedő nemzetközi partner hálózat tagintézményeiben megvalósított színvonalas oktatási és kutatási kínálatnak köszönhető. A Simonyi BEDC programok folyamatosan igazodnak a partner intézmények aktuális eseményeihez és programjaihoz.

A programunk célja, hogy elősegítse a vállalkozói kapacitást a tér nélküli fenntartható innovációk esetében, kialakítsa és növelje a regionális hálózatokra gyakorolt hatást az infrastrukturális kapacitás, a határon átnyúló kohézió, az eszközök és kompetenciák körkörös migrációja, valamint a decentralizációt és helyi felelősségvállalást támogató inter-regionális kormányzás révén.

A Simonyi BEDC célja, hogy jelentős szerepe legyen a felsőoktatás újraszervezésében, olyan oktatási és kutatási tevékenység létrehozásán keresztül, mely közvetlenül támogatja az innovációt, a multidiszciplinaritást, a foglalkoztathatóságot, az élethosszig tartó tanulást és az egész életen tartó tanulást. A társadalmi és az ökológiai partnereinkkel együtt tanulva lehetőségeket kívánunk teremteni a többszintű tanulásra, és elő kívánjuk segíteni a haladó szellemű szakemberekből álló szoros hálózat kiépítését. Regionális szinten folyamatos erőfeszítéseket teszünk a SMART specializáció irányába, amely szerint mi is működünk.

ivpEmellett 2013 szeptemberétől kezdődően partnereinkkel közösen elindítunk egy újonnan tervezett Vállalkozási és Innovációs Készségfejlesztő Programot a Simonyi Interdiszciplináris Programon belül. 2013. április 17-én partnereinkkel (AmCham, HVCA, Central European University és a Közgazdaságtudományi Kar) megállapodtunk, hogy együttes erővel létrehozunk egy közös szervezetet, amely felügyeli és elősegíti a legjobb gyakorlatok elterjedését a vállalkozói kapacitásfejlesztő programok terén, amelyek sikeres Egyesült Államokbeli modelleken alapulnak.

A BEDC első ilyen erőfeszítése a BEDCH teljesítmény meghatározó és monitoring kreditrendszerének megtervezése és kifejlesztése volt, melyet a Tudásmenedzsment Bizottságok végeztek.

A BEDC tagok és partnerek közötti tranzakciókat három engedélyezési program felügyeli, melyek a TEIP és TICEBED fejlesztési platformok 35 futó programja esetében is alkalmazásra kerülnek.

  1. „Zöld Kártya" engedélyezési program: megkönnyíti a vállalkozói kapacitás kiépítését (TEIP-hez kapcsolódik)
  2. "Kék Kártya" engedélyezési program: megkönnyíti a fenntartható regionális fejlesztést és a tudás közösség kiépítését (TICEBED-hez kapcsolódik)
  3. Partner - Szolgáltató engedélyezési program (mind a TEIP-hez, mind a TICEBED-hez kapcsolódik)

certAz engedélyezési programok kifejlesztése során törekedtünk arra, hogy a kreditpontok átvitele az egyes teljesítmény ellenőrző rendszerek között minél könnyebben megvalósulhasson. A belépéskor birtokolt kreditpontok függvényében a tagok Zöld Kártyára lehetnek jogosultak, a korábbi tapasztalatoktól és a kapcsolódó tevékenységektől függően.

A BEDC kreditrendszer (BEDCHours) 360 fokos balanced score card logikát követ, mely 300 + 60 kreditponttal (egy óra = egy kredit) méri a tagok tevékenységeit három éves ciklusokban. A BEDC hálózatának tagjai jogosultak BEDCH kreditekre. A Simonyi Program résztvevői 30 BEDCH kezdő kreditpontra jogosultak.

A támogató tagok hálózatának sokszínűségét szem előtt tartva, a BEDCH rendszer folyamatos fejlesztésre kerül annak érdekében, hogy a tagintézményeknél működő teljesítmény felügyelő rendszerekkel még kompatibilisebb legyen, és/vagy adaptálható legyen a tagok napi tevékenységeinek elismerésére a saját szakmai és társadalmi hálózataikban. A BEDCH alapkoncepciójába bekerültek a Nemzetközi Minőségbiztosítási Keretrendszerek és az Iparágak, Gazdasági tevékenységek, Kompetenciák és Állások Nemzetközi Osztályozási Rendszerének koncepciói is.

simonyi summerA BEDCH rendszere lefedi az oktatási, kutatási, publikációs, tanácsadói, hálózatépítési, promóciós, adminisztrációs, befektetési, biztonsági, szolgáltató és az ipari tevékenységeket egyaránt.

A fő tudásteremtő folyamataink a projekt minden szintjén támogatást nyújtanak: előtervezés, tervezés, megvalósítás, végrehajtás, működtetés, hálózatépítés, dokumentálás és publikálás. A megértés elvének értelmében minden projektötlet egy standard tudásteremtési folyamatot követ függetlenül attól, hogy az életciklus mely fázisban vannak. Ennek a célja elsősorban az, hogy minél több áttörést hozó ötlet szülessen a folyamatban lévő projektből.

Annak érdekében, hogy optimális figyelmet kapjanak a legjobb gyakorlatok és a példaértékű projektek, személyes és virtuális workshopokat szervezünk a Teljesítmény Fejlesztési Programjaink (PIP) keretein belül. A Megvalósítási Bajnok Program egy olyan program, melynek a célja, hogy bemutassa a legsikeresebb előadókat minden évben.