A kurzus célja, hogy a résztvevők megismerjék az üzleti tervezés alapelveit, módszereit és alkalmazásának lehetőségeit. A képzés során a hallgatók elsajátítják, hogyan állítsanak össze egy világos és célzott üzleti tervet, amely megalapozott döntések meghozatalát támogatja. A képzés az elméleti megalapozás után lehetőséget biztosít arra, hogy a képzésen résztvevők vagy saját, hozott gyakorlati példájukon, vagy egy előre elkészített esettanulmányon keresztül elkészítsenek egy üzleti tervet, különös hangsúlyt fektet a célok megfogalmazására, a megfelelő módszertan kiválasztására, valamint az eredmények felhasználásának módjára.
A kurzus olyan piacképes kompetenciákat nyújt, amelyek révén a résztvevők hatékonyan tudnak üzleti terveket létrehozni, illetve ezen keresztül üzleti döntéseket strukturált módon előkészíteni.
A képzés célcsoportja:
A képzés célcsoportja, olyan szakembereknek, KKV-k pénzügyesei és könyvelői, valamint vállalati döntéshozói, illetve tulajdonosai, akik szeretnék megérteni a vállalati pénzügyek mögött rejlő folyamatokat.
A képzés során megszerezhető kompetenciák:
A résztvevők elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek az üzleti tervezésről, annak üzleti alkalmazásairól és összeállításának legfontosabb szempontjairól. A képzés során elsajátított kompetenciák lehetővé teszik, hogy:
Megértsék a üzleti terv szerepét az üzleti döntéshozatalban, és azonosítsák, milyen típusú üzleti tervezési metodika illeszkedik legjobban az adott céghez.
Hatékonyan és világosan fogalmazzanak meg üzleti célokat, kérdéseket és hipotéziseket a tervezésen keresztül.
Megismerjék a top-down és bottom-up tervezési módszereket, és tudatosan válasszanak ezek közül, előnyeik és hátrányaik alapján.
Képesek legyenek összeállítani egy átfogó üzleti tervet, amely megfelelő iránymutatást ad az üzleti döntésekhez.
Megértsék az üzleti tervezés eredményeit és gyakorlati alkalmazását és az adatokból levonható üzleti következtetéseket.
A képzés tematikája, időpontjai:
A vállalkozás pénzügyi alapjai (4 óra)
Értékteremtő folyamatok és összefüggéseik: ár szerepe
A vállalkozás vagyona, kapcsolata a mérleghez és eredményhez
Éves zárás, beszámoló: mire jó és mire nem
Vezetői számvitel és gyártói eredménykimutatás (8 óra)
Mi a vezetői számvitel?
Hogyan értelmezzünk egy főkönyvet?
Vezetői célok és kérdések: döntéstámogatás
Egyéb dimenziók: költséghely, profit center, stb…
Miért vezetői eredménykimutatás?
Adatforrások
Üzleti tervezés elmélete, részei (8 óra)
Mi a budget, forecast? Milyen gyakran készítjük?
Pontosság: az információ költségei és haszna
Top-down és bottom-up tervezés és jellemzőik
Vizsga
A PTE KTK a képzés elvégzéséről mikrotanúsítványt állít ki.Az a jelentkező, akinek nincs a PTE Közgazdaságtudományi Karán hallgatói jogviszonya részismeretijogviszonyban felvételre kerül a képzés idejére.
A tanúsítvány megszerzésének a feltétele a képzést követő a vizsga sikeres teljesítése, amely a PTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata alapján kerül értékelésre.
A képzés előfeltétele: középfokú végzettség (érettségi bizonyítvány vagy szakképzettséget igazoló dokumentum), szakirányú középfokú végzettség (képesített könyvelő, pénzügyi ügyintéző), mérlegképes könyvelő, kontroller, illetve KKV tulajdonosai