iExpo 2024 Ősz: Tehetség, Innováció és Együttműködés

2024. 12. 10. – 14:58

A múlt héten került megrendezésre az iExpo, a fordított állásbörze, amely az izgalmas nap során ötvözte a kreativitást, innovációt és lehetőségeket. A PTE szintű iExpo-n 8 Kar 78 csapatának közel 250 hallgatója és 40 vállalat közel 80 szakértője töltötte meg az épületet. A hallgatók projektjeiket, kutatásaikat és üzleti ötleteiket mutatták be egy dinamikus és professzionális környezetben.

Az iExpo nem csupán az ötletek bemutatásáról szól – ez egy lehetőség arra, hogy a hallgatók megmutassák személyes kompetenciáikat és előadói készségeiket, miközben közvetlen kapcsolatba kerülnek vállalati szakemberekkel. Az iExpo egyedülálló lehetőséget kínál mind a hallgatóknak, mind a cégeknek.

Az alábbi kategóriákban kerültek bemutatásra projektek:

  • Társadalmi és közösségi projektek
  • Kutatás és elemzés
  • Problémamegoldás és tanácsadás
  • Ötletek és innováció
  • Egyéb projektek

A nap folyamán a hallgatók bemutatták projektjeiket és kapcsolatot építettek 40 cég 70 képviselőjével, valamint 40 egyetemi oktatóval, akik szakértőként, zsűriként és mentorként is részt vettek. Ez az interakció lehetőséget biztosított a hallgatóknak értékes visszajelzések gyűjtésére és hálózatépítésre potenciális munkáltatókkal és mentorokkal. Partnereink ismét nagyban hozzájárultak az esemény szakmai színvonalának emeléséhez, inspiráló környezetet teremtve az innováció, a vállalkozói szellem és az együttműködés jegyében.

Hálásak vagyunk hozzájárulásukért az őszi szemeszter iExpo-jához!

Díjazott csapatok:

Kutatás és elemzés

1. helyezett

Csapat: A Z generáció pénzügyi tudatossága 

Tagok: Gyuris Anett, Kis-Takács Judit, Szigethy Ábris, Fetzer Lili, Méhész Amanda 

Szponzorok: PTE KTK, Viapan Group 

    

2. helyezett

Csapat: Z generáció és a fenntarthatóság 

Tagok: Ujházi Bálint Antal, Szabó Gréta Gabriella, Kurucz Dorka, Kalmár Nikolett 

Szponzorok: suIT Solutions Kft., Groupama Biztosító Zrt. 

    

3. helyezett

Csapat: Repontok - Gyűjtöd, vagy gyűröd? 

Tagok: Sili Gergő, Luchesi Katalin 

Szponzorok: BDO, Concentrix Services Hungary Kft. 


Ötletek és innováció

1. helyezett

 Csapat: Egyetemi RAG Chatbot 

Tagok: Gál András Kristóf, Ignácz Kristóf, Regényi Mátyás 

Szponzorok: Deutsche Telekom IT Solutions, PBKIK

    

2. helyezett

Csapat: Petit 

Tagok: Iheanacho Prosper, Syeda Abrar Toaha Draha 

Szponzorok: GAZEK, OTP Bank Nyrt. 

    

3. helyezett

Csapat: ReWhey 

Tagok: Szofrán Boldizsár, Káplár Nikolett, Csery Tamás 

Szponzorok: PTE KTK, InterimPro Hungary 


Problémamegoldás és tanácsadás

1. Helyezett:

Csapat: UnPlugMate 

Tagok: Németh Olivér, Akaró Rafael, Pátri Sámuel, Gyenis Áron  

Szponzorok: Körber Hungária Kft, PBKIK 

    

2. Helyezett:

Csapat: Mental Fit 

Tagok: Hetesi Regina 

Szponzorok: Kontence Consulting Kft., Harman 

    

3. Helyezett:

Csapat: Fenntartható pécsi okosközlekedés 

Tagok: Virágh Anna, Kiss Ádám István, Kovács Ákos 

Szopnzorok: Pannon Cégcsoport, EY 


Társadalmi és közösségi projektek

1. helyezett:

Csapat: ScrollBlock 

Tag: Ambrus Vangelisz Miklós, Áron Borsos, Bizderi Nikolett, Bogos Márk 

Szponzorok: HR-Rent Kft. (Prohuman Group), Onespire Zrt. 

    

2. helyezett:

Csapat: Inkluzív gasztronómia 

Tagok: Nemes Katalin, Lékó Levente 

Szponzorok: 4B, FLEX 

    

3. helyezett:

Csapat: Soulgarden- Jógás irodalomterápia 

Tagok: Gyarmati Veronika 

Szponzorok: Concentrix Services Hungary Kft., BDO 


Egyéb projektek: 

1. helyezett:

Csapat: Kisállatpanzió alapítása és fejlesztése 

Tagok: Hartman Gréta Neszta, Simon Zsanett, Kovács Réka 

Szponzorok: MEVID zrt., BAT 

    

2. helyezett:

Csapat: Sustainable university merchandise 

Tagok: Naufal Firmansyah Kuntjoro, Aidina Nur, Adzani Fadhilla 

Szponzorok: MB-Bau Kft, Holcim Magyarország Kft. 

    

3. helyezett:

Csapat: Ecosmiley 

Tagok: Lu Aiai, Vannasin Phengsy, Antwi Akosah Sarpong 

Szponzorok: PTE KTK, Kometa 99 Zrt. 


Együttműködő partnereink:

4Baranya 

BAT 

Biokom NKft 

Concentrix Services Hungary Kft. 

ContentPlus-BBN Hungary Marketingügynökség 

DATelite 

Deutsche Telekom IT Solutions 

ERP Consulting Zrt. 

EY 

FERLING Kft. 

Flextronics International Kft 

GAZEK

Groupama Biztosító Zrt. 

Harman 

Holcim Magyarország kft 

HR-Rent Kft. (Prohuman csoport) 

InterimPro Hungary

Irány Pécs Nonprofit Kft. 

Katica Tanya Élményközpont 

KOMETA 99 Zrt. 

Kontence Consulting Kft. 

Körber Hungária Kft. 

Kulcs-Soft Nyrt. 

MB-Bau Kft 

MEVID zrt. 

Onespire Zrt. 

OTP Bank Nyrt. 

OVB Pécs - Együtt Sikeresen 

Pannon Cégcsoport 

PBKIK

Pécs MJV Önkormányzata 

Pécsi Közösségi Alapítvány 

Spar 

suIT Solutions Kft. 

Viapan Group 

Webstar Csoport Kft. 

Z Elektronika Kft 

A PTE résztvevő karjai:

PTE ÁJK, PTE ÁOK, PTE BTK, PTE ETK, PTE KPVK, PTE KTK, PTE MIK, PTE TTK 

Galéria