Entrepreneurship Days - élménybeszámoló
November 8-9-én 4 hallgatónknak lehetősége nyílt részt venni Párizsban az Entrepreneurship Days elnevezésű rendezvényen, melyen 6 különböző ország egyetemei képviseltették magukat 4 fős csapataikkal.
Tóth Csenge, harmadéves angol gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatónk készített egy élménybeszámolót, így az ő szavai által mi is átélhetjük a rendzevényt!
"Maga az esemény a PTE által szervezett Hackathon-hoz hasonlóan zajlott, nem külön országonként voltak a csapatok, hanem vegyesen, esetemben francia, cseh, és német egyetemről jött hallgatókkal dolgoztam együtt. A Potsdam egyetem ötletén dolgoztam a csapatommal 2 napon át, és nagyon örültem, hogy hasznosítani tudtam azt az alaptudást, melyet a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó órákon sajátítottam el Dr. Bedő Zsolt kurzusain. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy hogyan gondolkodnak velem egykorú hallgatók különböző kultúrákból, országokból.
A “kötelező” programok után, esténként kezdetét vette a kötetlen csapatépítés. Mindkét este összeszerveződtünk a résztvevő hallgatókkal, megnéztük a kivilágított Eiffel-tornyot, a Bazilikát, a Champs Élysées-t, és a Diadalívet is. A 2 nap alatt alig volt olyan diák, akikkel ne beszéltünk volna, akár csak pár szó erejéig, mindenki nagyon közvetlen és nagyon segítőkész volt, hiszen sokszor voltunk bizonytalanok a francia tömegközlekedéssel kapcsolatban.
Számomra igazán különleges volt ez az út, hiszen nemcsak egy hihetetlen élmény volt egy gyönyörű városban, ami sok embernek csak álma, hogy meglátogathasson, de nekem most adatott meg életemben először az is, hogy repülőn utazhassak. Bevallom, féltem kicsit, hiszen sosem utaztam még repülővel ezelőtt és a legjobb barátaimtól kezdve a reptéri transzferünk sofőrjéig mindenki azzal próbált “nyugtatni”, hogy ne aggódjak, eddig egy repülő sem maradt fent. Nem meglepő, nem nyugodtam meg. De szerencsére épségben hazaértünk, rengeteg új ismerőssel, emlékkel.
Szeretném ezúton is megköszönni Dr. Bedő Zsoltnak a bizalmat és hogy lehetőséget biztosított nekem kiutazni erre a rendezvényre, ahol tényleg olyan tapasztalatot gyűjtöttem, ami értékes referenciaként szolgál majd a karrierem szempontjából. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának, a Marketing és a Külügyi Irodának, hogy biztosították számunkra a kényelmes “egyenruhánkat” az útra."