Kutatók

Kutatóként bizonyára felmerült Önben, hogy a tudományos kutatási tevékenysége mellett számtalan, viszonylag könnyen megvalósítható, s akár üzleti tevékenységgé formálható ötlete merül fel, melyek nem feltétlenül rendelkeznek magas impaktusú kutatási potenciállal. A Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ fejlesztési programjai, találkozói, közössége az ilyen nem feltétlenül tudományos eredménynek, invenciónak minősülő ötletek piacképessé formálásában segít, azáltal, hogy felépíti önben azt a bizonyos vállalkozói kapacitást, ami elengedhetetlen az ötletek termékké vagy szolgáltatássá történő fejlesztéséhez. A vállalkozói kapacitásteremtés keretében kifejleszti piaci szemléletét, piacismeretet szerez, megtanulja azt a nyelvezetet, amelyik elengedhetetlen a termék vagy szolgáltatás eladásához, s nem utolsó sorban megérti a lehetséges partnerek, befektetők igényeit, hogy a jövőbeli üzleti tárgyalások, megbeszélések során megfelelőképpen tudja képviselni saját érdekeit. Az ismeretek, megszerzése, s a képességek kifejlesztése mellett kiépít magának egy, üzleti szempontból fontos személyes, kapcsolatrendszert, ami a későbbiekben támogatja az üzleti életben folytatott tevékenységét.

A Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ azon túl, hogy lehetőséget kínál önnek a közös tanulás, készség, képesség fejlesztés, új ötletek generálása területén egy szellemileg vibráló közeget, azaz vállalkozói ökoszisztémát biztosít az Ön számára, hogy a fejlődés, s az üzleti lehetőségek „folyama” folyamatos legyen.

 

    Van egy üzleti ötlete, találmánya, de nem tudja, hogy hogyan tovább? VAGY Egy tudományterület elismert kutatója, viszont nem tudja   kutatását hasznosítani, piacosítani?

Mi csapatot, mentort és infrastruktúrát biztosítunk, hogy az ötletből egy, a finanszírozási forrásjuttatók, a kockázati tőkések figyelmét felkeltő vállalkozás alapja jöhessen létre!

A Pécsiközgáz Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központja (Simonyi BEDC) "5LET OUTLET" címmel üzleti ötletversenyt hirdet a Pécsi Tudományegyetem polgárai számára azzal a céllal, hogy elősegítse a PTE hallgatóiban, oktatóiban, dolgozóiban rejlő kreativitás, innovativitás üzleti sikerkompetenciává alakítását. A sikeres pályázók részt vehetnek a Simonyi Inkubációs Programban, ahol a forrásszerzési lehetőségek mellett kapcsolati és intellektuális tőkével gazdagodhatnak, melyek együttesen megkönnyítik a létrehozandó üzleti vállalkozás működését az induló fázisban. Emellett a pályázók a verseny végeztével egy inspiráló, vibráló közösség, a Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ tagjává válnak, exkluzív hozzáféréssel annak szakértői/kapcsolati hálózatához, rendezvényeihez.

Egy sikeres kutató üzleti ötlete, avagy kutatóból is lehet vállalkozó: Dr. Bencze Bálint „HerbaDental” üzleti ötlete a Simonyi Inkubációs Programban inkubálódott és 2015-ben az értékesítési fázisba ért. A termék „HerbaDei szájvíz” márkanéven a Béres Egészségtár révén a patikákban és a Herbaház szortimentjében kerül értékesítésre, valamint a HerbaDei honlapon érhető el. A PTE ÁOK kutatója a program részvevőinek támogatásával, önállóan olyan vállalkozói készségekre és képességekre tett szert, melyek hozzásegítették a sikerhez.

   

    Szeretne tőkét szerezni a kutatásához?

A Simonyi Final Pitchen lehetőségük van a résztvevőknek kockázati tőkésekből, a vállalkozásfejlesztés regionális képviselőiből, a Simonyi Meets the Pros rendezvény meghívott előadóiból, valamint a PTE Közgazdaságtudományi Karának oktatóiból álló szakmai bizottság előtt bemutatni ötletüket. A rendezvényen való sikeres szerepléssel értékes kapcsolatokat és akár anyagi támogatást is szerezhetnek az ötlettel rendelkezők. A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. (link is external) rendszeresen képviselteti magát eseményeinken, kutatva a megvalósítható, innovatív ötletek után.

   

Az International Video Pitch Verseny egy olyan nemzetközi környezetben zajló megmérettetés, ahol a pályázóknak lehetőségük van tőkét szerezni projektjükhöz, valamint hazai és külföldi szakértőktől építő jellegű kritikát kapni a további fejlődés érdekében. A verseny két fordulóból áll, minden fordulóban az első és második helyezettek pénzjutalomban részesülnek. A folyamatosan bővülő ökoszisztémában ma már 6 különböző országból, 11 partnerintézmény képviselteti magát és segíti a vállalkozó szellemű közösség további bővülését.

   

    Szeretné megosztani másokkal a tudását?

Simonyi Meets the Pros Workshop/Startup tréning  eseménysorozat a Simonyi Inkubációs Program keretében kerül megrendezésre, mely az ökoszisztéma tagjai közötti interakciót kívánja fokozni, az akceleráció előmozdítása érdekében. Az eseménysorozat fő célja az üzleti élet különböző területein szakértőnek minősülő személyek közelebb hozatala a 15 hetes Inkubációs Program résztvevőihez, elsősorban az ötletgeneráláshoz, -alakításhoz kapcsolódóan. Az elmúlt időszakban az INPUT Programmal együttműködve Startup tréningsorozat keretében biztosítottuk az érdeklődők számára a tanulás lehetőségét. Várjuk azon szakemberek jelentkezését, akik úgy érzik szakmai tudásukkal és  tapasztalatukkal hozzá tudnak járulni a az eseményen résztvevők fejlődéséhez.

   

A Simonyi Summer Social Entrepreneurship Program vagy más néven Simonyi Nyári Egyetem egy 3 hetes, intenzív program, mely minden évben, júliusban kerül megrendezésre. A program nyelve angol, egyaránt részt vehetnek magyar és külföldi hallgatók is. A 3 hét alatt a régió valós üzleti problémáira dolgoznak ki megoldást a jelentkezők. Várjuk azon szakemberek jelentkezését, akik úgy érzik szakmai tudásukkal és  tapasztalatukkal hozzá tudnak járulni a az eseményen résztvevők fejlődéséhez.

   
Simonyi Mentor Program

A Mentor Program célja, hogy gyakorló szakemberek segítsék a termék és/vagy szolgáltatás üzleti vagy technológiai fejlesztését., tanácsokkal lássák el az Inkubációs Programban részt vevő csapatokat annak érdekében, hogy az projektfejlesztési folyamat minél sikeresebb legyen. Jelentkezzen hozzánk mentornak, ha úgy érzi szívesen mentorálna kreatív, vállalkozószellemű fiatalokat!

   

    Szívesen csatlakozna az ökoszisztémához?

Simonyi Nagykövet Program

A Simonyi Nagykövetek katalizátorai a vállalkozói szemléletmód terjedésének, s elősegítői annak a folyamatnak, aminek keretében a vállalkozó szellemű egyének hálózatba szerveződve, egymással együttműködésben, szinergiában teremtenek még nagyobb értéket, lehetőséget. Várjuk azon kollégák jelentkezését, akik szeretnék a vállalkozói szemléletet, gondolkodásmódod, "életérzést" terjeszteni és fontosnak tartják, hogy ez bépüljön az emberek mindennapjaiba.