Simonyi International Video Pitch Competition

folyamatabra

Simonyi Nemzetközi Videó Pitch Versenyegy teljes egészében az Interneten zajló pitch verseny, amit a Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ az Ohio University Entrepreneurship Center-vel együtt indított útjára 2013-ban. A verseny célja az volt, hogy összekösse az ohio-i és a Simonyi Vállalkozói Ökoszisztémát, s hogy közös, transzatlanti vállalkozói aktivitást inspiráljon.

Ma már 6 különböző országból, 11 partnerintézmény vesz részt a verseny lebonyolításában és segíti az ökoszisztéma további bővülését, hatékony működését. A versenyben résztvevőknek lehetőségük van a világ elé tárni ötletüket és elindulni a nemzetközi ismertség és a siker útján. A videókat egy nemzetközi, szakmai zsűri bírálja el, amely tagjai javaslatokat is megfogalmaznak a csapatok számára, annak érdekében, hogy a jövőben még sikeresebbé váljanak a projektek.

A verseny pénzdíjas, amit évről évre a partner intézmények és független donátorok állapítanak meg. Minden fordulóban az első és második helyezettek kerülnek díjazára.

A verseny két fordulóból áll:

  • Helyi forduló
  • Nemzetközi forduló

Jelentkezhetnek már működő vállalatok vagy akár kezdeti szakaszban lévő ötlettel rendelkező csapatok is.

A jelentkezés menete:

  1. Regisztrálj az IVP honlapon
  2. Töltsd fel a 2 perces, angol nyelvű videódat
  3. Töltsd fel az 1 oldalas üzleti összefoglalót a vállalkozásról/ötletről

A feltöltött anyagok szakmai véleményezése után kerül kihirdetésre először a helyi forduló, majd a nemzetközi forduló eredménye.

 

Nyertesek a PTE-ről

Vimage App

Magic Look

Elemeny

Wikihouse

Weiland

Swaptrade

További videókat találhatsz az ivpitch.pte.hu oldalon